Reggel 7 órakor indultunk Dabasról a II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. elől, miután elbúcsúztunk szüleinktől. A buszon megbeszéltük a szabályokat. Bors határátkelőn léptük át a határt 10:25-kor. A határátlépés után leit váltottunk, mely az ország fizetőeszköze. Erről Jakab Renitől bővebben megtudtunk információkat. A lei jelentése oroszlánok, anyaga polimer, 2005. július 1-jétől új leit használnak.
Csucsán megtekintettük a Boncza-birtokot, csodálatos kastélyát és parkját. 1848-ban Bem apó innen indította hadjáratát. A birtok tulajdonosa Boncza Miklós volt Boncza Berta édesapja. Lányát, Bertát Ady 1815-ben vette feleségül. Itt éltek a tulajdonos haláláig.
Ellátogattunk Szovátára a Medve-tóhoz. Nevét egy kiterített medvebőrre hasonlító alakjáról kapta. Nagyon sós a vize és ezért nem lehet benne elsüllyedni. Körbe jártuk a tavat és megnéztük a sófolyásokat a hegyről. Az emberek szívesen hínárfürdőznek itt, de most nem lehetett kipróbálni. A Medve-tó mellet lehet horgászni is, mert édes vizű tavak is találhatóak itt.
Utána Korondra látogattunk ahol a hetedik fazekas vásár volt. Nagyon szép edényeket lehetett látni, mindenkinek nagyon tetszet.
Felszálltunk a buszra és elindultunk Farkaslakára. Itt, Tamási Áron háza és a sírja található. Gogolák József és Valter helyezték el a koszorút az író gyönyörű síremlékére.
Hegyes völgyes úton haladtunk Szejkefürdő felé. Odaérve a 14 székely kapun áthaladva Orbán Balázs sírjához értünk. Kancsár Viktória és Telek Bence koszorút helyeztek el.
A már igen csak sötét éjszakában Barót felé vettük utunkat. Utazásunk során találkoztunk elkóborolt tehénnel, cicákkal és természetesen kutyákkal is.
A társaság elég nyűgössé vált a végére, úgyhogy nagyon örültünk mikor megérkeztünk. Miután kipakoltunk elköltöttük az igazán finom vacsoránkat. Hamar otthon éreztük magunkat szobáinkban és a fárasztó nap után gyorsan elaludtunk.
Vasárnapi tudósítónk: Faldina Lénárd
Segítette: Telek Bence
Királyhágó
Nevét 1808-ban említették először az oklevelek Bucsa néven.
Mivel korábban a Nagyvárad–Kolozsvári út Vársonkolyosig a Sebes-Körös völgyében haladt és a tavaszi áradások az utat veszélyeztették, 1780-tól Bucsától kezdve a hegynek felfelé Nagybáród irányába új utat építettek. II. József még trónörökös korában járt itt és az új utat az ő személyéhez kapcsolták. Más magyarázat szerint erre húzódott a királyi tulajdonban levő gyepűelve. A hágó magassága 582 m.
A Király-hágó alatti településen 1791-ben épült ortodox fatemplom található. A falut más néven Bucsának is hívják.
1851-ben Fényes Elek írta a településről:
...158 óhitű lakossal, anyatemplommal. Sovány kősziklás határ. Sok erdő. Birják Eördög és Bagossy családok.
1910-ben 924 lakosából 78 magyar, 114 szlovák, 731 román volt. Ebből 136 római katolikus, 29 református, 725 görögkeleti ortodox volt.
A trianoni békeszerződésig Bihar vármegye Élesdi járásához tartozott, ekkor Magyarország és Erdély kapujaként emlegették.
Csucsa
Csucsa legkorábbi írásos említése 1384-ben: Chucha. Itt épített kastélyt a XX. század elején Boncza Miklós, Ady Endre apósa. Ady Endre 1915-ben vette feleségül Boncza Bertát, "Csinszkát", s itt húzták meg magukat az I. világháború idején több évig. Trianon után, és a költő halála után, Csinszka eladta a kastélyt Octavian Goga román nacionalista költő és politikusnak, aki a sarokbástyás kastélyt teljesen átalakította neobizánci stílusban. A kastély kis épületében korábban Ady emlékszoba volt berendezve1384-ben Chucha néven említik. 1848 novemberében ide szorultak ki a magyar csapatok Uchner Antal császári tábornok csapatai elől, majd Bem József innen indította 1848. december 18-án hadjáratát, amely végül Erdély felszabadításához vezetett. 1910-ben 2010, többségben román lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. 1919-ben kemény harcok folytak itt az Erdélyt megszálló román erők és a Székely Hadosztály között. A trianoni békeszerződésig Kolozs vármegye Bánffyhunyadi járásához tartozott. 2002-ben társközségeivel együtt 4426 lakosából 4392 román, 27 magyar és 4 cigány volt.
Medve-tó
A XIX. század végén a Pálné-gödrének alja teljesen eltűnt, s helyébe sötét szakadék keletkezett, Kőröstoplica- és az Aranybánya-patak felduzzadt, s a víz a Zoltán hegy alatt meggyűlt és tóvá alakult. A tó pontos kialakulásának dátuma 1875. május 27., alakja kiterített medvebőrre hasonlít, innen származik a neve. A mai tó területe a Pálné gödre néven volt ismeretes, ahol feltehetően már több ízben is kialakulhattak sóstavak. A Medve-tó elődje a Fehér-tó volt, melynek gátja az 1850-es években beszakadt. Egy felhőszakadás, a tó a helyén található kaszáló beszakadása, és az így kialakult vízelnyelő elzáródása indította el a tó keletkezésének folyamatát. Hossza 300, szélessége közel 200 méter, vízfelülete bő 40 000 m2, legnagyobb mélysége 18 méter, só koncentrációja 250 g‰.(ezrelék)Farkaslaka
A település neve eredhet a régi pogány időkből a farkas totemállat nevéből, viszont a hagyomány szerint a közeli erdőkben sok farkas lakott, amelyek néha a faluba is bemerészkedtek, és az őrizetlenül hagyott lovakat megtámadták. Így a farkas lakta névből eredhet a Farkaslaka név. A román Lupeni a magyar név tükörfordítása (román lup = farkas). Bonda János erről így ír Farkaslaka közönség leírása című beszámolójában: "...Itt a határunkon volt egy Péterfalva, És annak létezett tizenhat lakosa, Azok közül egynek volt itt benn egy malma, Hova a többi mind őrölni bejárna, Azok közül egyik őrölni béjönne, 's az egy kantzájával szerencsétlen leve, Mivel a farkasok falásig meg evék, Mig a gabonáját ottan meg örölék, Vissza menve buson panaszlá többinek, Okoskodtak, hogy már azzal mit tegyenek, Feltalálák azt, hogy jöjjenek bé lakni, És a malom mellöl az erdőt kiírtni, Ugy is tettek ök mind irtván épitettek, Rendre egymás után oda helyezkedtek, A' sok farkasokat lakokbol elüzték, És Farkaslakának a helyet nevezték..."
A hagyomány szerint tehát, amit korabeli leletek is bizonyítanak, a falu eredetileg a 2 km-re keletre levő magaslati dombokon feküdt, és Péterfalva volt a neve. Talán rossz megközelíthetősége és a völgyben futó Nyikó patak gazdasági előnyei miatt hagyták el lakói, amikor a mai Farkaslaka területére telepedtek. 1566-ban említi első ízben írásos dokumentum: Farkaslaka néven.
Tamási Áron
Tamási Áron kisbirtokos, sokgyermekes , szegény székely földműves család gyermekeként született 1897. szeptember 20-án Farkaslakán. Apja Tamás Dénes, földműves, anyja Fancsali Márta. Kilencéves korában pisztollyal ellőtte a bal hüvelykujját, ezért a szülők úgy határoztak, hogy taníttatni fogják, mert nem lesz képes elvégezni a gazdasági munkát. 1904-től Farkaslakán járt elemi iskolába. 1910-től a székelyudvarhelyi katolikus főgimnázium tanulója (amit halála után róla neveznek majd el). 1916-ban behívták katonának. 1917-ben hadiérettségit tett Gyulafehérváron, majd 1918-ban karpaszományos őrvezetőként az olasz frontra került.
Ki akart törni az elődök paraszti életformájából, méghozzá nem is a szellemi élet, hanem a városi-polgári életforma felé. Ezért 1918. november 18-án megkezdte jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen, majd 1921-ben, miután lediplomázott, a Kereskedelmi Akadémián tanult tovább, ahol1922-ben szerzett diplomát. Nevét is ekkoriban változtatta meg Tamás Jánosról Tamási Áronra. Tanulmányai befejeztével banktisztviselőként helyezkedett el előbb Kolozsváron, majd Brassóban.
Az első világháború után családjával együtt a Romániához csatolt Erdélyben maradt, majd 1923 júliusában, huszonhat éves korában kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, ahol volt alkalmi munkás, majd banktisztviselő is, noha írói karrierje épp ekkoriban kezdett beindulni, Szász Tamás, a pogány című novellájával ekkor nyerte meg a Keleti Újság novellapályázatát. A székely népballadák, népdalok és népi mókák ihlették azokat a novellákat, amelyekből első kötete, a Lélekindulás összeállt. Amerikából küldte haza a kéziratot a kolozsvári kiadóhoz, ahol 1925-ben megjelent. A műre a romániai magyar és a magyarországi irodalom is azonnal felkapta a fejét. 1923-1925 között New Yorkban élt, majd rövid ideig a Chicago melletti Garyben és végül a nyugat-virginiai Welchben. Innét települt haza Kolozsvárra 1926 májusában, hogy aztán rövid időn belül szűkebb hazájában, de Magyarországon is az egyik legnépszerűbb író váljék belőle.
A két háború között gyors egymásutánban jelentek meg novelláskötetei, regényei is, közülük is az elsők között A szűzmáriás királyfi, amit javarészt még Amerikában írt, de csak hazatelepülése után fejezett be. Ezután jött a Címeresek, amelyekben az erdélyi világ feszültségeit rajzolta meg, majd fő műve, az Ábel-trilógia. Előbb az Ábel a rengetegben, majd folytatásai: Ábel az országban és Ábel Amerikában, melyek tartalmát javarészt saját életéből merítette.
1926-tól 1944-ig Kolozsvárott élt, ahol az Az Ujság és az Ellenzék munkatársa volt. 1926-ban feleségül vette Haliker Erzsébetet, gyermekük nem született. Az Erdélyi Helikon alapító tagja lett, 1933 májusától külön rovata volt a Brassói Lapokban „Tiszta beszéd” címmel. 1935-ben részt vett az Új Szellemi Front kísérletében. 1936-ban cikksorozatában (Cselekvő ifjúság) az „erdélyi gondolatot” igyekezett megújítani. 1937 októberében a népfrontos Vásárhelyi Találkozó elnöke volt. Ezen időszaka alatt többször is kitüntették a Baumgarten-díjjal (1929, 1930, 1933, 1943), valamint 1940-ben átvehette a Corvin-koszorút is.
1940-ben a második bécsi döntéssel Kolozsvár, illetve Tamási Áron szűkebb otthona is visszakerült Magyarországhoz, amitől kezdve az erdélyi mellett a magyarországi irodalmi életben is aktívan részt vett. 1942 novemberében felszólalt a lillafüredi írótalálkozón. 1943-tól 1949-ig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. 1944 augusztusában az Erdélyi Magyar Tanács tagjaként a háborúból való kilépést szorgalmazta. 1944-ben feleségével Budapestre költöztek, ahol Bajor Gizi házában vészelték át Budapest ostromát.
A második világháború után (melyben tartalékosként szolgált, ténylegesen azonban sohasem hívták be) Magyarországon maradt, az 1945-ös választások után pedig egyike lett annak a tíz (később tizenkét) kiemelkedő közéleti személyiségnek, akiket az alakuló Nemzetgyűlés külön törvény alapján meghívott képviselőnek a parlamentbe. A felkérést elfogadta, egyidejűleg a Nemzeti Parasztpárt színeiben a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja is lett. Képviselősége alatt kétszer is felajánlották neki a vallás- és közoktatásügyi tárcát, de mindkétszer elutasította azt. Mandátuma lejárta után, mivel a törvényt, ami alapján behívták, eltörölték és az 1947-es választásokon nem indult, politikai karrierje be is fejeződött. A Parasztpárton belül mindvégig Kovács Imre irányvonalával szimpatizált.
1949 és 1953 között kiszorították az irodalmi életből, egyúttal akadémiai levelező tagságától is megfosztották; ekkoriban leginkább jeleneteket, bábjátékokat, verses önéletrajzot írt. A Sztálin halála utáni enyhülés jegyében 1954-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja lett, és megjelenhettek cikkei, elbeszélései is, valamint kitüntették a Kossuth-díjjal is. 1956 szeptemberétől 1957áprilisáig a Magyar Írók Szövetségének társelnöke volt.
1956. október 31-én a Petőfi Párt Irányító Testületének tagjává választották. Tamási fogalmazta a december 28-án, az írószövetség közgyűlésén felolvasott Gond és hitvallás című nyilatkozatát. 1963-tól a Béketanács elnökségi tagja volt.
Tamási Áron 1966. május 26-án hunyt el Budapesten. Kérésére szülőfalujában, Farkaslakán temették el. Itt látható a sírja a templomkertben, melynek sírkövét Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor erdélyi szobrászok alkották. A kövön ez a felirat olvasható:
„Törzsében székely volt, fia Hunniának
Hűséges szolgája bomlott századának.”
A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.
Szejkefürdő
Székelyudvarhely településrésze a mai Romániában Hargita megyében, Székelyudvarhelytől 4 km-re északnyugatra a Sós-patak kies völgyében. Neve, a „szejke” a néprajzosok szerint zavarost jelent, és szürkés, tengervízhez hasonló gyógyvizéről kapta. 1766-ban említik ezen a néven. 1850-ben már vesszőfonatos fürdőmedence állt itt, melyet 1871-ben Orbán Balázs vett meg és korszerűsített, meleg fürdőket, vendéglőket, szállodát építtetett. Az épületekből mára csak a gondnoki ház maradt, a többit 1941-ben az országút építésekor lebontották.
Orbán Balázs
Székelyudvarhely mellett, Lengyelfalván született régi udvarhelyszéki székely családban. Apja, Orbán János, a francia háborúk katonatisztje, anyja, Knechtel Eugénia Orbán Balázs emlékiratai szerint félig felvidéki magyar, félig isztambuli olasz (vagy görög) családból származott.
Iskoláit Székelyudvarhelyen végezte, de már 1846 tavaszán elhagyta szülőföldjét. Családjával Konstantinápolyba utazott, a velencei származású nagymama, Foresti Mária örökségének átvételére. Felhasználva a lehetőséget, beutazta a Közel-Keletet. Eljutott Egyiptomba, ahol megmászta a piramisokat, a Szentföldön bejárta a bibliai helyeket, erdélyi magyar és román „beduinnal” találkozott, akik a besorozás elől szöktek meg, bejárta Kis-Ázsiát, tanulmányozta az antik görög kultúra emlékeit, csodálattal írt a görög nép szabadságharcáról. Keleti élményeit később hat kötetben jelentette meg Keleti utazás címmel. Az itt látottak hatására erősen antiklerikális nézeteket tett magáévá, melyeknek több művében is hangot ad.
Egy nyugati lapból, Athénban szerzett tudomást a magyar forradalomról. A török fővárosból egy szabadcsapattal indult haza, azonban Vidimben kapta a hírt a szabadságharc bukásáról. Ezután a magyar emigránsokat segíti szállással és munkahellyel. További élete meghatározó élménye volt, hogy Kossuth környezetébe került. Nem térhetett haza, a császári hatóságok ellenségnek számították. Londonba utazott, ahol Petőfi barátjával, Teleki Sándorral barátkozott össze. Nagy hatással volt rá a Jersey, majd Guernsey szigetén emigrációban élő Victor Hugo.
Csak 1859-ben térhetett haza. Az abszolutizmus éveit, az enyhülés időszakát arra használja fel, hogy bejárja a Székelyföldet. Eljutott minden településre, várromhoz, természeti ritkasághoz. Szorgalmasan jegyzetelt, fényképezett. Munkája eredményeként 1868-1873 között hat kötetben kiadta főművét, A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismereti szempontból címen.
1872-től élete végéig tagja volt a magyar országháznak, 1848-as, függetlenségi programmal az ellenzékhez tartozott. Parlamenti beszédeit is hat kötetben adta ki. Közben az általa kiépített Szejkefürdőn dolgozott: történelmi tanulmányokat írt, sok újságcikket közölt az ellenzéki lapokban.
Élete kalandos, romantikus, mintha egy Jókai-hős lenne. De ez a regény nem íródott meg, habár Jókai, székely tárgyú regényei alaptörténetét tőle hallotta először. Ugyanakkor küzdelmes életének voltak árnyoldalai is. Székelyei buktatják ki egy választáskor, nem mindig értik meg a "Csont bárót". Késői elismerésként csak 1888-ban lett az Akadémia levelező tagja. Utód nélkül halt meg.
Barót
9670 lakosából 9271 magyar.Sepsiszentgyörgytől 48 km-re északnyugatra a Baróti-medence közepén fekszik. Áthalad rajta a Barót-patak.
A település nevét valószínűleg a honfoglaláskor itt letelepedett Barót nemzetségről kapta. A nemzetségnév a török boru aldi (= nyest) főnévre megy vissza.
A baróti várat, amely valószínűleg a település határában állott római castrum maradványa lehetett, a középkorban Venczel várának hívták. A települést 1224-ben Boralt néven említik. A vár lábánál feküdt egykor Alsó- vagy Kisbarót. Felső- vagy Nagybarót pedig a Nagyerdő alatt feküdt. A római katolikus templom a16. században épült. A települést 1658-ban a tatárok dúlták fel, 1709-ben a labancok kirabolták. 1802-ben a földrengés pusztított, melyben a templom is súlyosan megrongálódott és 1817-ben újjá kellett építeni. 1848. december 13-án döntő fontosságú csata zajlott Köpec és Felsőrákos között. Horváth Ignác és Gál Sándor vezette székelyek óriási vereséget mértek Heydte őrnagy császári csapataira. 1876-tól járási székhely. 1910-ben 2531 lakosa volt, 30 kivételével mind magyarok. A trianoni békeszerződésig Háromszék vármegye Mikósvári járásához tartozott.
Városi rangra 1968-ban emelkedett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése